Bemutatkozás
A Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesület Pétervári Pál többszörös világbajnok kezdeményezésével alakult 2008-ban, aki kenu versenyzőként tíz világbajnoki és két Európa bajnoki érmet szerzett. Aktív versenyzői pályafutását befejezve Dél- Kelet Ázsiában, mint vezető edző dolgozott illetve az ICF (Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség) felkérésére a sportág fejlesztése illetve a helyi edzők képzése volt a feladata.Egyesületünknek nemcsak az élsportban elért eredmények megszerzése, hanem a mozgás öröme és a sportág megszerettetése is a célja. Ezt a legváltozatosabb módon próbáljuk megvalósítani:
A vízi edzéseket a nyári hónapokban 2 fő csoportba oszthatjuk:
- részt veszünk és készülünk az Magyar Kajak-kenu Szövetség területi és országos versenyeire, bajnokságaira (élsport)
- heti három alkalommal (hétfő, szerda, péntek) a kezdőknek és kedvtelésből lejáróknak szórakoztató edzés
Az alapozó edzések ősszel és télen 4, a gyerekek számára is szórakoztató alcsoportra épül:
- tornatermi edzések (gimnasztika, sorjátékok, floorball novembertől-februárig)
- kiegészítő sportágaink: futás, erőfejlesztés (novembertől-februárig)
- erdei biciklizés (szeptember, október)
- sífutás, síelés (december, január, február)
Reméljük felkelttettük érdeklődésedet és hamarosan ellátogatsz vizisport telepünkre ahol személyesen is megtekintheted az egyesületünk által nyújtott lehetőségeket!
Üdvözlettel:


Sárkányhajó
A sárkányhajózás sportja Dél-Kínából származik.A hajóban 18-20 lapátos két oldalt, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. A dobos háttal a menetiránynak ülve elöl foglal helyet, a kormányos pedig hátul a hajó farában áll és a rögzített kormánylapáttal kormányoz.
Osztálykirándulásra, céges csapatépítésre, kikapcsolódásra ajánljuk!
A részletekért írj az info@szentendreikajakkenu.hu címre vagy hívj a +36 30 8708228-as számon.

Eseménynaptár
| Nincsenek események |
Média

Héraklész 2026
A Szentendrei Kajak-Kenu Egyesület is megkezdte az idei versenyszezont a Gyulay Zsolt Regionális Akadémia fizikai felmérőjén. Büszkeséggel tölt el minket, hogy az összes indulónk (Albert Amíra, Persai...
Tovább
Pali bácsi 70
Régi és új növendékek ünnepelték együtt, hogy Pali bácsi 70 éves lett!
Képek az eseményről...
Tovább
A 2025. évi ICF Maratoni Kajak-kenu Világbajnokság
A 2025. évi ICF Maratoni Kajak-kenu Világbajnokság emlékezetes marad egyesületünk számára. A C2 Men Junior 14,4 km futamaban egyesületünk két kiváló versenyzője: Faragó-Tóth Vince és Faragó-Tóth Ábel ...
Tovább
Gyermek , Kölyök, SUP Magyar Bajnokság 2025
A Szentendrei Kajak- Kenu SE történetének legeredményesebb Gyermek, Kölyök és SUP Magyar Bajnoksága zárult vasárnap. Hét arany és hat bronzéremmel a nevezett 91 egyesület között, a hatodik helyen zárt...
Tovább
Magyar Kupa Döntő, SUP Magyar Kupa II. 2025
A pénteken és szombaton lezajlott Magyar Kupa Döntő, SUP Magyar Kupa II. forduló-n, a Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesület versenyzői az éremtáblázatot 59 csapatból az előkelő hetedik helyen zárta. M...
Tovább
Eszkimó-Indián játékok 06.21-22
Az idei Eszkimó-Indián játékok ugyan egy időben két helyszínen zajlottak, de a Szentendrei Kajak-kenu SE sportolói így is kiválóan teljesítettek az összes versenyszámban. A legkisebb előkészítős verse...
Tovább
Gyulay Zsolt Regionális Akadémiai Kupa, Sukoró 2025.06.07
A szombaton lezajlott Gyulay Zsolt Regionális Akadémiai Kupán egyesületünk indulói, kiváló versenyzéssel a 22 induló csapatból a hihetettlen 2. helyet érte el az éremtáblázatban!Aranyérmeseink: Faragó...
Tovább
Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokság 2025
A Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnoksággal megkezdődött a 2025-ös versenyszezon a Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesület résztvevői (Kovács Bálint Vendel, Hegyesi Péter, Haris Zalán Vince, Varga-Sz...
Tovább
Gyulay Zsolt Regionális Akadémia Héraklész Fizikai felmérő (U8-14) 2025
Szombaton, 2025.02.08-án lezajlott az U8-14 es korcsoport 2025-ös első nagyobb megmérettetése, a Gyulay Zsolt Regionális Akadémia Héraklész Fizikai felmérője, ahol a Szentendrei Kajak-Kenu SE sportoló...
Tovább
Elérhetőség
Levelezési cím: info@szentendreikajakkenu.hu
Telefonszám: +36 30 8708228
Cím
2000Szentendre, Hullám u. 6.
Nyitvatartási idő:
Hétfő-Péntek
16:00 – 18:00
Szombat
8:00 – 11:00
Vasárnap
Zárva
Megközelítés
Csónakházunk a Pap-sziget elején a kempigtől jobbra az első épület.
Tömegközlekedéssel: A szentedrei HÉV megállójától a 880-as távolsági busszal a Pap-sziget bejérati útig közlekedve.
Autóval: A 11-es főút felöl a Pap-szigeti lehajtónál.
Biciklivel: Mindkét irányból, északról és délről is könnyen megközelíthető, a kettes számú kerékpárút a szigetre bevező híd elött halad el.
Levelezési cím: info@szentendreikajakkenu.hu
Telefonszám: +36 30 8708228
Cím
2000Szentendre, Hullám u. 6.
Nyitvatartási idő:
Hétfő-Péntek
16:00 – 18:00
Szombat
8:00 – 11:00
Vasárnap
Zárva
Megközelítés
Csónakházunk a Pap-sziget elején a kempigtől jobbra az első épület.
Tömegközlekedéssel: A szentedrei HÉV megállójától a 880-as távolsági busszal a Pap-sziget bejérati útig közlekedve.
Autóval: A 11-es főút felöl a Pap-szigeti lehajtónál.
Biciklivel: Mindkét irányból, északról és délről is könnyen megközelíthető, a kettes számú kerékpárút a szigetre bevező híd elött halad el.